Jaj, úgy élvezem én a strandot!

Amióta beköszöntött a nyár, naponta találkozom a kérdéssel, hogy milyen a megfelelő fürdőruha. Nos, mint a legtöbb ruhavásárlással kapcsolatos kérdés esetében, a válaszom most is az: a megfelelő fürdőruha az, amelynek színe szerepel a személyes színpalettánkon, fazonja pedig erősíti a testalkatunk által determinált előnyös adottságokat és elrejti a hiányosságokat (vagy épp amivel túlságosan bőségesen megáldott minket a sors).

Mivel színek tekintetében nem lehet látatlanban tanácsot adni, térjünk rá inkább a fazonokra.

A körte alkat (vagy háromszög vagy piramis vagy A)

A körte alkatúak szélesebb csípővel és combokkal rendelkeznek, míg vállaik és felsőtestük arányaikban vékonyabb, a mellek általában aprók és jól körülhatárolható, karcsú derekuk van.

A fókuszt a felsőtestre kell helyeznünk, a vállakat szélesítő, horizontális vonalakkal, pl. a most divatos széles fodrokban végződő egyberészes fürdőruhával, de ugyanilyen megoldást bikiniben is lehet találni. A felsőrész lehet (nagy)mintás, fodros, rojtos, minden, amivel volument adunk a mellkasnak, akár nyakláncszerű megoldással is nyakba köthető. Az alsórészt érdemes sötét színből választani, legyen magasabb derekú, hagyományos fazon, oldalán ne legyen semmilyen kötő, fodor, dísz, hiszen ettől még szélesebbnek tűnhet. Bár sok helyen találkozhattok vele, én nem javaslom a francia bugyi szerű vízszintes lábkivágást, mivel ettől rövidebbnek fog tűnni a láb, inkább egy nagyon enyhe felfelé menő ívet érdemes választani, ami még mindig nem mutat meg túl sokat a csípőből, de optikailag előnyösebb, ahogy az a lenti képen is látható.

pear1

Köthetünk strandkendőt vagy viselhetünk a fürdőruha anyagával megegyező, esetleg annak részeként funkcionáló szoknyácskát, de ez érjen a combunk legszélesebb pontja alá, ellenkező esetben hiába takar, még szélesebbnek láttat minket, továbbá fontos, hogy ne legyen nagyon ráncolt, inkább csak finoman kövesse a sziluettet, különben a kívánttal ellentétes hatást érhetünk el.

 pear2

Az alma alkat (vagy ovális vagy O)

Az alma alkat derékban erősebb, mint vállban és csípőben. Pocakra és felsőtestre hízik, a has mellé nagyobb mellek is társulnak, karjai is gömbölydedek, míg csípő szélessége keskeny, vékony, formás lábai vannak, kicsit lapos fenékkel. Célunk a figyelem elterelése a középpontról, a hasról és az alkatunk egyensúlyba hozása a csípő és a vállak szélesítésével. Ehhez segítségünkre lehet egy jól megválasztott tankini, mely eltakarja a pocakunkat. Arra figyeljünk, hogy a felsőrész pántja a vállunkon középen legyen, az alsórész oldalán lehet masni vagy más díszítés, mely szélesíti a csípőt és ha a felsőrész a széleken sötét színű, középen pedig mintás, semmiképp ne hagyjuk ott a boltban. Egyrészes fürdőruhánál választhatunk olyat, mely alul egészen a mell vonaláig sötét és csípő magasságában fodros, felül a mellrészen pedig világos színű. A hason átlapolós fazonok segítenek a derékvonal "oda csalásában", a redőzött anyag segít az úszógumik álcázásában. És ha találunk olyan paneles fürdőruhát, mely a szélein sötét színű, középen pedig élénk vagy apró mintás, a legjobb választás, különösen, ha egy homokórát formáz a minta, hiszen optikailag ezzel az alma alkat is közelíthet a homokórához. És ne feledkezzünk meg az alakformáló fürdőruhákról sem, almáknak kimondottan előnyös és kényelmes viseletet biztosít.

 apple1
 apple2

A banán alkat (vagy egyenes vagy oszlop vagy téglalap vagy H)

A banán alkat jellemzője, hogy a csípő, váll és derék szélessége nagyjából egyforma, kisebb mellekkel és lapos fenékkel párosul. Célunk egy derék vonal kialakítása, ennek érdekében a váll és csípő szélesítése, a szögletes formák finomítása, kerekítése. Ebben segítségünkre lehet egy világos vagy merész mintás felső, push up kosarakkal, szélesebb pántokkal, ezáltal a felső testünk kerekebbnek tűnik. Szintén jól jön egy fodros, rojtos, díszített felső rész akár pánt nélkül is. Az alsó részek szintén lehetnek világos színűek vagy mintásak, fodrosak, szoknyásak vagy oldalt díszítettek és csípő fazonúak, így a testünk alsó része is teltebbnek tűnik. Ha egyrészeset választunk, mindenképp valamilyen érdekesen vágott fazon legyen, mely a szögletes testalkatból lágyabbat varázsol, vagy mintájában legyen olyan, mely a homokóra alkat illúzióját kelti rajtunk, például egy hatalmas X az elején.

rectangle

A fordított háromszög alkat (vagy atléta vagy kehely vagy V)

Aki ebbe az alkattípusba tartozik, arányaiban szélesebb vállakkal és keskenyebb csípővel rendelkezik, miközben a derék nem különül el élesen a csípőtől. Többnyire a mellek is nagyobbak, hajlamos az almásodásra, azaz hasra kezd el hízni. Bomba lábai vannak.

Esetében az alsó testre kell helyezni a hangsúlyt, hogy egyensúlyba kerüljön a felsővel, illetve a vállat lehet tagolni, aszimmetrikus váll megoldásokkal megtörni a szélességét. Egyszerű melltartó formájú felsőrészeket érdemes választania, minta nélkül, sötét színben. A nagyobb mellbőség miatt érdemes olyan fazonokkal kísérletezni, melyekből van ugyanúgy kosárméretezés és vállpánt szabályozási lehetőség, mint hagyományos melltartóknál, hogy megfelelő tartást biztosítson.  Ezeket érdemes világosabb és mintás alsórészekkel kombinálni, melyek oldalt díszítettek, vagy szalag, kötő van rajtuk, esetleg fodros. Csípőfazont válasszunk, így az alsótestünk szélesebbnek hathat. Egyrészes fürdőruha esetén oldalt kivágott lehet, így lefaraghatunk optikailag néhány centit a derekunkból. Ha tankinit szeretnénk, érdemes azt is csípővonalban elvágott, mintás bugyival viselni, a felsőrész legyen egyszínű, sötét és kicsit a bugyi felett érjen véget.

 strawberry1

strawberry2

A homokóra alkat (vagy cselló vagy 8 vagy X)

Szerencsés csillagzat alatt születtek a homokóra alkatúak. Az ő esetükben a váll és csípőszélesség közel azonos, mely karcsú derékvonallal párosul. Többnyire popsival és mellekkel is megáldotta őket a sors, és formás lábakat is kaptak hozzá. Általában azt lehet olvasni mindenhol, hogy ők bármit hordhatnak. Én ezt a véleményt nem osztom teljes egészében, hiszen mégiscsak jobb, ha kiemelik az adottságaikat, mintha vizuálisan rontanának rajtuk.

Felsőrésznek hagyományos melltartó fazont vagy bizonyos méretig háromszög fazont is választhat, inkább egyszínűt, mint mintásat. Hozzá csípő fazonú alsót, mely lehet mintás, díszes, az oldalán kötővel, szalaggal ellátott, körben fodorral díszített. Egyrészes esetén is egyszerű, de a derekat kiemelő szabásvonal ajánlott, esetleg az alsó részen lehet díszítés, mely még jobban kihangsúlyozza a kerek adottságokat.

hourglass

A képek forrása: Pinterest

Ha tetszett a bejegyzés és olvasnál még öltözködéssel kapcsolatos tippeket, kövesd a Facebook oldalamat is!

Comments